Esettanulmányok

Esettanulmányok
Nem létezik két egyforma eset. Minden eset izgalmas és mindegyik egy családtörténet, amelynek tagjai szétszóródtak a világban, különféle történések következményeként.
Ha biztosítani szeretnénk a munkánkba való betekintést, készíthetnénk egy kis esetgyűjteményt az eddigi munkákból, amelyet Önök elé tárhatnánk. Sok eset létezik amelyek számunkra kiemelt jelentősséggel bír érzelmi szempotok miatt, azonban azok az esetek amelyek most következnek különböznek a többitől.

A VOLVERHAMPTONI CSAVARGÓ A KÖRFORGALOMBÓL

2008.-BAN EGYIK ANGOL PARTNERÜNK HOZZÁNK FORDULT EGY ESETTEL AMELY AZ ELEJÉN IGEN FURCSÁNAK TÜNT.

• Az ember aki mint a “volverhamptoni csavargó a körforgalomból” néven vált ismertté, az angol Volverhampton városban “élt” a körforgalom közepén mintegy 40 évig, és 87 éves korában hunyt el. Az aggodalmunk, hogy az elhunyt nem hagyott hátra örökséget gyorsan el lett oszlatva, amikor az angol partner feltárta, hogy az örökhagyó nyugdíja évtizedek óta érintetlen volt, ami azt jelentette, hogy az örökség mintegy 100.000 britt fontot tett ki.
• Lengyelországi partnerkapcsolataink segítségével, versengve több európai társasággal, akik szintén az örökösök felkutatásával foglalkoznak, sikerült megtalálnunk az örökösöket Németországban és Horvátországban és elküldtük kérelmeiket Nagy-Brittaniába.

A BRAZIL SANTOS – A SANTOS ESET

NÉMET PARTNERÜNK FELKÉRT BENNÜNKET, HOGY KUTASSUK FEL EGY NÉMET EMBER LEHETSÉGES UTÓDAIT, AKI 1919-BEN BRAZÍLIÁBA VÁNDOROLT, MERT NAGY ESSÉLLYEL JOOGOSULTAK VOLTAK EGY FÖLDTERÜLETRE KELET-BERLINBEN.

• A Rió de Janeiróban székelő Nemzeti Levéltár segítségével felkutattunk és felvásároltunk egy a kivándorlás alkalmával készült felvételt, amely bizonyította, hogy az örökhagyó Németországból kiöltözött a valamikor fejlődő brazil kikötővárosba, Santosba 1919-ben. Valószínűleg az első világháborút követő nehéz anyagi helyzete miatt hagyta el hazáját,. hogy új életet kezdjen Brazíliában. Roskamp úr segítségével aki a braziliai képviselőnk, aki felkutatta az összes adatforrást az adott időszakra vonatkozóan és aki megvizsgálta az összes történelmi levelezést a Santosi tisztelebeli konzulnál, sikerült egy távírat nyomára bukkani amelyet a bevándorló küldött a nővérének Németországba 1932-ben. Itt az írta, hogy a banánültetvényeken folyó munka nagyon fárasztó és rosszul fizetett, nagyon lázas volt, azonban a lánya Mária a gondját viselte.

• Így megtudtuk, hogy az elhunytnak volt egy Mária nevű lánya. A helyi anyakönyvi hivatal segítségével lehetőségünk volt betekintést végezni a születési anyakönyvekbe, hogy kik születtek Santosban, és megállapítottuk, hogy az örökhagyó leánya valóban 1925-ben született.

• Ezt követően a házasságkötési iratokat kezdtük keresni, amelyet nagyon gyorsan megtaláltunk. Sajnos azt állapítottuk meg, hogy a lány a Brazíliában leggyakrabban használatos nevet vette fel – a házasságkötés utáni neve Maria Santos volt.
• Mivel ennek a nőnek a megtalálása reménytelen próbálkozás lett volna, és mivel nem tudtuk, hogy egyeltalán él-e még, az a gondolat fogalmazódott meg bennünk, hogy keressük meg az elhunyt halotti bizonylatát a protestáns temetőben a város szélén, feltételezve azt, hogy Brazíliába való kivándorlását követően sem tért át a katolikus hitre.
• És megtaláltuk az örökhagyó haláláról szóló feljegyzést. Megjegyzésre került, hogy teljesen nincstelenül hunyt el 1947-ben, és mivel ne került elő egyetlen rokon sem, a város állta a temetkezési költségeket.
• Szemmel láthatóan Maria Santos eltünt, és utolsó reményünk, hogy megtaláljuk egy a helyi médiában (rádió, helyi újságok) indított kampány volt, amely azonban eredménytelen maradt.
• Végül megtaláltuk a helyi szegényház igazgatóját aki 94 éves kora ellenére emlékezett az elhunytra, aki ott élt élete végéig.
• Az igazgató elmesélte a család nehéz helyzetét. Tudta, hogy az örökhagyónak volt egy Maria nevű lánya, aki takarítónőként dolgozott. Szerencsére emlékezett Maria volt munkaadójának a címére, akinek a gyermekeit később meglátogattuk. A munkaadó gyermekei ténylegesen emlékeztek Maria Santosra. Elmondták, hogy Maria öt évvel ezelőtt hunyt el, és hogy kilenc gyermeke volt, akik közül az egyikük a helyi városi tanácsban dolgozott.
• Az elhunyt unokájának a felkutatása nem tartott sokáig. Amikor megtaláltuk az unoka elmesélte, hogy volt még egy nagynéni is aki szintén elhunyt és nehéz sorsban volt része a banánültetvényeken 300 kilóméterre a várostól.
• Véglegesen megtudtuk tehát, hogy az örökhagyó két lányának összesen 17 gyermeke volt. A további kutatások megerősítették, hogy több mint 55 törvényes örökös létezik, akik közül csupán páran tudtak írni és olvasni.
• Az örökhagyó egyik lánya egy bennszülötthöz ment férjhez, aki az amerikai kontinensen született és nőtt fel, aiktől 13 gyermeke született. Mi mindannyiukat elkísértük a közjegyzőhöz ahol az aláírásaik, azaz az újlenyomataik hitelesítésre kerültek.
• Annak ellenére, hogy az eljárás több mint 8 hónapot vett igénybe, végül sikerült, hogy pénzügyi segítséget nyújtsunk sok Brazíliában élő örökös részére. Azon pénz segítségével amit kaptak, mindegyikük olyan helyzetbe került, hogy meg tudott vásárolni magának egy házat és egy darabka földet, annak előtte pedig a földtulajdonostól függő “modern rabok” voltak.

A VILÁG MINDEN RÉSZÉRE SZÉTSZÓRÓDOTT CSALÁD

AUSZTRÁLIAI PARTNERCÉGÜNK FELKÉRT BENNÜNKET, HOGY KUTASSUK FEL A LEHETSÉGES TÖRVÉNYES ÖRÖKÖSEIT EGY GÖRÖG EMBERNEK, AKI KIVÁNDOROLT AUSZTRÁLIÁBA. TUDTUK AZ ÖRÖKHAGYÓ EREDETÉNEK A HELYÉT, EGY KIS FALUT GÖRÖGORSZÁG DÉLI PARTJAINÁL AHOL PÁSZTORKÉNT DOLGOZOTT EGÉSZEN A KIVÁNDORLÁSÁIG, ÉS A SZÜLETÉSI IDEJÉT.

• Felhívtuk a helyi önkormányzatot és gyorsan megtudtuk, hogy volt egy fiútestvére. A polgármester elmondása szerint a testvér szintén kivándorlásra adta a fejét, de senki sem tudta hova távozott. Mintegy hétre a polgármesterrel történt telefonbeszélgetést követően jelentkezett egy görög ember aki Németországba emigrált, és aki hivatkozott a polgármesterrel történt telefonbeszélgetésre. Ez az ember azt mondta, hogy az örökhagyó fiútestvére Budapest környékére költözött, ahol megváltoztatta a nevét.
• Köszönve a budapesti görög nagykövetségnek lehetőségünk volt megtudni a fiútestvér új nevét és végül is megtalálni őt, minden különösebb gond nélkül egy Budapest környéki faluban. Az örökös 50 éve nem hallott a testvérje felől, de a szomorú hír ellenére örült, hogy megtudhatta utolsó tartókodási helyét.

ELVESZTETT MILLIÓ EURÓ

SAJNOS NEM MINDEN ESET VÉGZŐDIK SZERENCSÉSEN. IDŐNKÉNT TALÁLKOZTUNK OLYAN TÖRVÉNYES ÖRÖKÖSÖKKEL AKIK NEM VOLTAK HAJLANDÓAK ELFOGADNI AZ ÖERÖKSÉGET, DE SOHA AZELŐTT NEM KERÜLT ELUTASÍTÁSRA EGY OLYAN ÖRÖKSÉG AMELY TÖBB MINT EGY MILLIÓ EURÓT ÉRT.

• A német származási iroda évekig követte egy Németországba vándorolt lengyel ember nyomait, aki később Nagy Brittaniába költözött és végül Új-Zélandon kötött ki. Levelet írtak neki és értesítették az örökségre való jogáról, ezt követően ő válaszolt hogy nem érdekelt az ügyben.
• Partnereink feltételezték, hogy ennek köze lehet az örökös zsidó származásához, ami arra késztethette, hogy a Németországból érkező levelet fenntartással kezelje a második világháborúban történtek miatt. Ezért felkértek bennünket, hogy lépjünk kapcsolatba ezzel az emberrel, mivel van zsidó kollégánk aki meg tudta volna győzni az örököst személyes beszélgetések folytán, hogy ténylegesen jogosult az örökségre.
• Ezen kívül az örökös feleségének a vezetékneve olaszosan hangzott, és a személy akit kiválasztottunk erre a feladatra nem csak héberül hanem olaszul is kiválóan beszélt.
• Huszonhat óra repülést követően Bécstől Kuala Lumuron keresztül Sydney-ig a munkatársunk megérkezett Wellingtonba Új-Zéland fővárosába, ahol meglátogatta az örököst és ismertette vele az esetet. Gyorsan kiderítette, hogy az örökös nem zsidó és a felesége sem beszélt olaszul. Ezenkívül az örökös egyértelműen a tudtára adta, hogy nem hisz a hagyaték valódiságában, ő egyeltalán nem érdekelt egy ilyen nagy értékű pénzösszegben, és meg volt ijedve, hogy ellopják majd a feleségét és akkor ki fog majd rá főzni.
• Számtalan próbálkozást követően az örökös meggyőzését illetőleg, helyi közjegyzők és ügyvédek segítségével minden kísérlet sikertelen maradt. és munkatársunk 5 napot követően hazarepült. .
• El kell még mondanunk, hogy az örökös nagyon rossz anyagi körülmények között él, és a fia nagyon érdekelt volt a pénzösszeg iránt, különösen mert már hosszabb ideje munkanélküli volt. Azonban az apa fiú közötti beszélgetések eredménytelenek maradtak, csakúgy mint munkatársunkké.

GALÍCIA NYOMDOKAIN

A MI SZAKMÁNKBAN NÉHA AMI SZÜKSÉGES AZ CSAK A TÖRTÉNELMI ISMERETEK BIRTOKLÁSA ÉS A SZERENCSE…

• Felkérést kaptunk egyik német partnerünktől, hogy megtaláljuk az örököst, egy nőt aki németül beszél és galíciai származású.
• Mivel az Osztrák-Magyar Monarchia legkeletibb részén levő irattárak igen rossz állapotban vannak, és valamikor több mint egy évre is szükség van a szükséges adatok feldolgozására, a törvényes örökös megtalálásának viszonylagosan kevés esélye volt. Azonban tudtuk, hogy a második világháborút követően Galícia németül beszélő lakosságánaka a 99%-a Németországba vándorolt a Baden-Wurtenbergi és a Hesseni régiókba, valamint az ausztriai szövetségi régiókba Felső-Ausztriába és Salzburgba.
• Az említett régiók telefonkönyveiben történő kutatás a vezetékneveket kutatva, két találatot eredményezett és nagyon rövid idő alatt megtaláltuk az az örökhagyó unokaöccsének a fiát Salzburgban. Ő szintén Galíciában született, de 1945-ben el kellett hagynia az országot a Vörös Hadsereg inváziója miatt.

IZRAELI UTAZÁS

TUDATÁBAN VAGYUNK ANNAK, HOGY A MI TEVÉKENYSÉGÜNK VISZONYLAG ISMERETLEN. SZINTÉN TUDJUK, HOGY MENNYIRE FONTOS ELOSZLATNI MINDEN KÉTSÉGET AMI FELMERÜLHET AZ ÖRÖKÖSÖKNÉL, AZELŐTT MIELŐTT PONTOSAN TÁJÉKOZTATJUK ŐKET AZ ESET ELŐNYEIRŐL ÉS HÁTRÁNYAIRÓL.

• Az adott esetben amelyet az egyik USA-ban élő magyar partnerünk kínált fel, az örökhagyónak aki az USA-ban hunyt el, előkerült az örökös unokaöccse a magyar partnerünk általi alapos kutatást követően, aki Lengyelországban és Haifában (Izrael) élt, azonban nem válaszolt megkereső leveleinkre.
• Ezért – és leginkább a mi zsidó személyzetünk jelenléte miatt – fel lettünk kérve, hogy létesítsünk kapcsolatot az örökössel. Az elején a próbálkozásaink sikertelenek voltak, mert a hölgy egyszerűen nem válaszolt munkavállalónk hívásaira.
• Végül a szakértőnknek sikerült megtudnia az örökös lányának a nevét, aki Tel Aviv-ban él. Ő megerősítette, hogy az anyja egyszerűen nem volt abban az állapotban, hogy telefonáljon, és élénken érdeklődött a hívásaink okáról.
• Munkavállalónk tájékoztatta lányt a tevékenységünkről, és hogy az édesanyja jelentős mennyiségű pénzt örökölt. A hölgy több mint kételkedő volt, és minden infomációt szeretett volna meszerezni az esettel kapcsolatban, és erről nem telefonon keresztül akart értekezni. Ezt követően azonnal felhívta bécsi székhelyünket és minden kétséget kizárólag kérte, hogy a vezérigazgató menjen Tel Avivba már a következő nap, mert ellenkező esetben blokkolni fog minden lehetséges kapcsolatot.
• Két órával később a vezérigazgató és még egy szakértő összecsomagolták a legszükségesebb dolgaikat és 5 órával a telefonbeszélgetést követően már a bécsi – Zürichen keresztül – izraeli járaton ültek (mivel a közvetlen Bécs Tel Aviv-i járatra már nem sikerült jegyet váltaniuk. Őket a mi állandó partnerünk várta, aki elkisérte őket a megbeszélt helyre egy nagy hotelbe Tel Aviv központjában. Az örökös lánya és az ő fia már ott várták őket házastársaik és két ügyvéd kíséretében.
• Az öt órás kételkedő beszélgetést követően, megegyezés született, hogy az örökös gyermeki alszanak egyet a kérdés eldöntésére, és másnap értesítenek bennünket a döntésükről.
• Azonban mivel munkaszüneti nap, szombat volt (Sabat – zsidó Sabat) nap amelyen nem szabad dolgozni, várnunk kellett sötétedésig, mielőtt kapcsolatba léphettünk velük.
• A fiútól eltérően aki nyitottabban állt a kérdéshez, a lány azt mondta, hogy konzultált az USA-ban lévő férjével és nem érdekelt a a beszélgetés folytatását illetően. Ezt követően felkerestük a fiút és kértünk még egy találkozót.
• Sajnos ő Tel Avivtól 150 km-re élt és nagyon nehéz volt taxit szerezni Sabat napján. Végül sikerült megérkeznünk a gázai övezeten keresztül és összehozni a fiúval való találkozót.
• A vacsorán, ahol jelen volt az ügyvédje is, alkalmunk volt a fiú meggyőzésére, azonban még öt órára szükség volt, hogy mindkét oldal elfogadja az erre vonatkozó térítést.
• Ezt követően a fiú felhívta a nővérét, aki alapos mérlegelést követően végül ráállt, hogy kézbesítsük a szerződést Tel Avivba, ahol azután majd átadja az édesanyjának.
• Másnap a visszaindulásunk tervezett napján megkaptuk az aláírt szerződést, és visszarepültünk Bécsbe a következő nap folyamán.
• Az örökös mintegy 700.000 amerikai dollárra jogosult.

GYERMEKSZÁLLÍTÁS (KINDERTRANSPORT)

AZ EGYIK LEGNAGYOBB KIHÍVÁSSAL BÍRÓ ÉS LEGÖSSZETETTEBB ESETÜNK EGY AUSZTRIAI KÖZJEGYZŐTŐL SZÁRMAZIK, AKINEK SEGÍTSÉGRE VOLT SZÜKSÉGE EGY ÖRÖKÖS MEGTALÁLÁSA ÜGYÉBEN AKI TÚLÉLTE A ZSIDÓ KONCENTRÁCIÓS TÁBORT.

• Különféle adatbázisok megtekintését követően gyorsan megtudtuk, hogy az örökhagyónak volt egy fiútestvére, akinek a sorsa viszont teljesen ismeretlen. Feltételeztük, hogy a testvér nem élte túl a holokausztot a vallása miatt. Amikor azonban átvizsgáltuk az áldozatok névsorát nem találtuk a testvér nevét, amiből arra következtettünk, hogy a fiútestvér túlélte a háborút.
• Tudtuk, hogy a testvér 16 éves volt amikor Hitler hatalomra került, és feltételeztük, hogy valószínúleg az USA-ba vagy Izraelbe emigrált, azonban erre vonatko valós bizonyítékot nem tudtunk találni egyetlen adatbázisban sem.
• Az ún. gyermekszállítási (Kindertransport) listája azonban segített, amely lista azon zsidó gyermekek jegyzékét tartalmazta, akik szülők nélkül voltak és lehetőséget kaptak, hogy elmeneküljenek Angliába a második világháború elől. Igy egy táskával és 10 birodalmi márkával, mintegy 10.000 gyermek lett megmentve a náci terror borzalmaitól.
• Amikor megérkeztek Angliába, befogadó családokhoz kerültek akik gondoskodtak róluk. Az egyik család nyilvántartása tartalmazta a fiútestvér nevét akit kerestünk. A testvérnek szerencséjére volt “támogatója” aki a britt kormány segítségével került meghatározásra. Kérdeztük a gyermekeit, hogy hol található az örökhagyó testvére, és megtudtuk, hogy később kivéndorolt Shanghajon keresztül Kanadába amikor 18 éves volt.
• Ezt követően gyorsan lehetőségünk nyillott, hogy a fiútestvér utódainak a nyomára bukkanjunk Ottavában, és értesítettük őket a nagybáttyuk sorsáról.

Spoiler title

2005-BEN FELHÍVTÁK A FIGYELMÜNKET EGY LAKÁSRA BÉCS EGYIK LEGGAZDAGABB ELŐVÁROSÁBAN AMELY A TULAJDONOS HALÁLÁT KÖVETŐEN ÁTMENT VOLNA AZ ÁLLAM TULAJDONÁBA AMENNYIBEN NEM TALÁLTUK VOLNA MEG A TÖRVÉNYES ÖRÖKÖSÖKET EGY ADOTT HATÁRIDŐN BELÜL.

• Gyorsan megtudtuk, hogy a lakás elhunyt tulajdonosát Ljudmila D.-nek hívták, aki Németországi, Manhajmi volt.
• Azonban amikor a német anyakönyvi szolgálatnál a kutatás eredménytelen maradt, minden használható információ nélkül, folytattuk a további kutatást és megállapítottuk, hogy a hölgy nem Németországban, hanem Ukrajnában született, Manhajmaban, Odessa mellett, a volt német besszarábiai “kolónában”.
• Személyzetünk egyik tagja egyik partnerünk támogatásával ennek a hölgynek a nyomára bukkant. Mint ahogy tudjuk a második világháborút követően a németek többségének el kellet hagynia a szülőföldjét, ezért feltételeztük, hogy a család Németországba vagy Ausztriába emigrált.
• A Besszarábiai Kitelepített Németek Egyesületének segítségével gyorsan megtaláltuk a hölgyre vonatkozó bejegyzést a születési anyakönyvben, és megtudtuk, hogy volt két fiútestvére és egy lánytestvére, akik tartózkodási helye abban a pillanatban ismeretlen volt.
• Ezen kívül az egyesület segítséget nyújtott még az örökhagyó további rokonainak a felderítésében, vagyis azon rokonok felderítésében akik “ meg lettek vásárolva” a Szovjetúniótól a Német Szövetségi Köztársaság részéről a 60-as években.
• Tájékjoztattak bennünket a nővérről aki valószínűleg Németországbvan élt. Egy megfeszített és kimerítő kutatás eredményeként sikerült azonosítanunk a nővért, azonban ő már 20 évvel ezelőtt elhunyt, ezért az ő utódait kellet megtalálnunk, akiket végül Belgiumban sikerült megtalálnunk.
• Tehát most megvoltak az örökösök (a nővér utódai Belgiumban), de mi történt az örökhagyó fiútestvérével? Egyik partnerük segítségével megtudtuk, hogy csak az örökhagyónak sikerült elmenekülnia a Vörös Hadsege elől a német fegyveres erők visszavonulásakor. Az ő német fiútestvére a nacikkal való együttműködéssel lett meggyanúsítva, és 25 éves kényszermunkára lett ítélve Szibériában.
• A 25 éves büntetés 15 évre lett csökkentve. Amikor letelt a 15 év az örökhagyú fiútestvére Kelet-Kazahsztánba költözött a Kínai határhoz közel, ahol néhány evvel ezelőtt elhunytak. Az örökhagyó egész élete folyamán próbálkozott, hogy a Vöröskereszt segítségével megtalálja a testvérét, azonban sajnos a próbálkozásai sikrtelennek bizonyultak.
• A Kazahsztánban folytatott három hónapos intenzí kutatrást követően, partereink tájékoztattak benünket, hogy az elhunyt fiútestvér utódai életben vannak és Oroszorszégban élnek rendkívül nehéz körülmények között. Sikerült megtalálni őket és a belgiumi rokonokkal egyetemben élvezhetik a bécsi lakás tulajdonjogának a hasznait, valamint egy meghatározott összeg feletti tulajdonjogot.

SZIBÉRIAI KÉNYSZERMUNKA

2004. DECEMBERÉNEK ELEJÉN EGY OROSZORSZÁGI EMBER E-MAIL ÚTJÁN ÉRTESÍTETT BENNÜNKET, HOGY AZ Ő NAGYAPJA MEGSZEBESÜLT AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ OSZTRÁK-MAGYAR MONARHIA LEMBERGI VÉDŐCSATÁJÁBAN (VOLT OSZTRÁK-MAGYAR KORONATERÜLET GALÍCIÁBAN). KÉSÜBB ELRABOLTA AZ OROSZ HADSEREG ÉS SZIBÉRIAI KÉNYSZERMUNKÁRA ÍTÉLTÉK.

• Halála előtt az elhunyt, aki állampolgárság nélkül maradt, megnősült egy orosz nővel, aki egy fiúgyermeket szült. A fiú a sokat szenvedett a második világháború alatt, mivel nemzetisége szerint németnek számított.
• A háború befejezését követően az osztrák család néhány alkalommal próbálkozott hogy a fiúgyermeket, az elrabolt katonát visszahozza Ausztriába, de ezek a próbálkozások eredménytelenek maradtak. Ő sose látta az apja hazáját mielőtt elhunyt volna.
• Az ő fia aki az Oroszországi zsidó autonómiájában élt, megkeresett bennünket, hogy kutassuk fel a rokonait Ausztriában.
• Először kutatást végeztünk a születési anyakönyvekben a faluban ahol a nagyapa született (Alsó-Ausztriában). Szintén megtudtuk, hogy a nagyapának volt fiú és lánytestvére is, akiknek a nyomát azonban nem sikerült meglelni még az alapos kutatás eredmányeként sem.
• A Bécsi Szövetségi Irattár és a Bécsi Városi Irattár segítségével megállapítottuk, hogy a család egy része az első világhábiorút követően Bécsbe költözött, és ott is hunytak el. A Bécsi Központi Temető nyilvántartása megerősítette, hogy az ő rokonságából valakik tényleg Bécsben hunytak el.
• Ezt követően megállapítottuk, hogy ki fizette az elrabolt katona testvérének a sírhelyét, aki ahogyan megállapítást nyert a fiútestvér lánya volt, akivel kapcsolatba léptünk és aki megerősítette, hogy egy rokonuk nem tért haza Oroszországból.
• Így sikerült egyesítenük a családot, mintegy 90 év elmúltával.

A SKÓT LÁNY

A SZÓRAKOZTATÓK FÖLDJEI AMILYEN KEVÉS MÁS EMBERNEK VAN.

• Esetünkben az osztrák hölgyről aki elhunyt, megtudtuk, hogy Hamburgban egy leánygyermeket szült 17 éves korában. Azonban a lány lakcíme ismeretlen volt előttünk. Nemsokára megtudtuk, hogy a gyermek házasságon kívüli volt, Hamburgban született egy németországi turné alkalmával, de egy skót család fogadta örökbe, még egész fiatalon. A lánynak semmilyen kapcsolata sem volt az anyjával, aki véglegesen Stájerországban telepedett le a férjével.
• A brittaniai partnerünk segítségével gyorsan a lány nyomára bukkantunk, aki időközben három alkalommal férjhez ment. A lány tudta, hogy az ő biológiai anyja Ausztriában élt, azonban a neve nem volt ismert számára.
• A lány végül örökölt Ausztriában egy távoli családi házat, amely az államé lett volna amennyiben mi nem interveniáltunk volna.